Gazdasági válság?!?

 

Nos, bizonyára mindenki hallott a mostanában történt gazdasági folyamotokról, hisz a média tele van pánikot keltő hírekkel, cikkekkel, interjúkkal…

Azt hiszem, egy kis gondolkodtató véleménnyel szívesen segíthetek, nehogy nagyon pánikba essünk. Valóban, a világban nagy a pánik, de valójában miért is? Ki az, aki ezeket a negatív hatásokat elszenvedi? Kinek van kára, ki veszt?

A „válság” egyik fő oka – bár a jelenség gyökere több évre vezethető vissza – voltaképp az amerikai jelzálogpiac, akarom mondani másodlagos jelzálogpiac eldurvulásából indul ki. Azt kell elképzelni, hogy az Amerikában az ingatlanok ára ezelőtt néhány évvel erőteljes növekedésbe kezdett. Jó, gondoskodó polgárként, na meg az ottani bankok rövidlátása miatt szinte „bagóért” nyújtották a jobbnál jobb hitelkonstrukciókat jelzálogban, akár a második vagy a harmadik helyen is (ami szerint három vagy több bank is sorakozott egymás mögött arra várva, hogy fizessék a nyújtott hitelüket), mely összegek befektetésként landoltak a hitelkamatnál jóval több hozammal kecsegtető tőkepiacon. Eddig remélem követhető. Na már az üzleti lehetőségekre éhes bankok úgy gondolták, miért is ne használnák ki ezt a helyzetet is, olyan befektetési alapokat hoztak létre, melyek úgymond fedezték saját hiteleiket. Magyarán tőkét gyűjtöttek azért, hogy újra kihelyezhessék a másodlagos jelzálogpiacon=ördögi kör… A probléma az, hogy az ingatlanok értéknövekedése leállt, sőt, elkezdett csökkenni. Ez azért probléma, mert így nemcsak elveszett a fedezete a másodlagos jelzálognak (az érték nem fedezte volna mind a két, három bank kölcsönét), mindamellett kezdtek belebukni a kedves hitelfelvevők a törlesztő részletekbe.

Na ez a zűrzavar miatt, mivel a jó Amerika igen példamutató, a bankszektorba vetett bizalom megcsorbult és ez az érzés áthelyeződött az egész világra. Elindult egy általános bizalmatlanság a bankok felé, ezért az állam szükségesnek tartja, hogy ezt a hitet megerősítse. Ezért van az, hogy garanciát vállal minden betétért méghozzá teljes körűen! Ez csak egy közgazdasági „játék”.

Ami úgy gondolom fontos, hisz az éber tudja, mikor hogyan tudja kihasználni a rossz híreket, van néhány jó tipp, amin érdemes elgondolkodni:

·         ha az állam elképzelése nem jönne össze, mi történne, ha egy- két bankból kivonnák a pénzüket az emberek? Államcsőd?

·         kinek válság: a banknak, vagy a befektetőnek/megtakarító polgárnak? Ehhez azért jó tudni, hogy az értékpapírpiacon történt zuhanás 15 éves árfolyami szintekre vitte a befektetések értékét. Kérdem én, egy lakást, ami most ér 13 millió forintot, nem lenne érdemes megvenni 3 millióért? (én tűvé tennék mindent, hogy előteremtsem azt a 3 millát)

·         mit gondolsz, meddig tart a negatív hangulat? Addig nem eszünk, nem iszunk, nem járunk autóval, nem költünk semmire? Ha mégis, akkor összeomlik a piac, vagy tovább fejlődik?

Nagyon azért nem akartam belemenni, így is sikerült. Hát én nyugodt vagyok, a sajtó meg a többiek mondjanak, amit akarnak.

 

Vissza